Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ayabie


 

Név: Ayabie
Japánul:  彩冷える
Alakult: 2004
Műfaj: Jrock, visual kei, oshare kei

Alapítás

Az Ayabie 2004 tavaszán alakult. Az együttes 2004. május 8-án adta első koncertjét a Takadanobaba AREA-ban, majd nem sokkal később kiadták első kislemezüket Heien No Ato, Ame. Ezt követte második kislemezük, a Romancer, ám ez csak limitált példányban, mindössze 1000 került a boltokba belőle. 2005. március 21-én debütált első albumuk, az Ayabie Sokukan Ongenshuu. Kezdetben a zenekar mindössze egy segéd dobossal indult, ám 2005-ben csatlakozott Kenzo, aki átvette a helyét, és így ő lett az állandó dobos. 2006-ban Európában is turnéztak. Még ezen év augusztusában, Ryohei elhagyta a bandát, majd megalapította új zenekarát, a Megamasso-t. 3 hónappal később Yumehito vette át a helyét. A legtöbb dalt Yumehito írja, a dalszövegeket pedig Aoi.
 

Tagok:

 

Név: Aoi.
Poszt: Énekes, dalszövegíró
Születési idő: ápr. 01
Előző bandák: MASK, Cynical Biscuit.
Vércsoportja: A

 


Név: Takehito
Poszt: gitár
Születési idő: aug. 24
Előző bandák: Hinawana

Vércsoportja: A

 


Név: Intetsu
Poszt: basszusgitár
Születési idő: febr. 01
Előző bandák: Hinawana
Vércsoportja: B

 

 


Név: Kenzo
Poszt: dob
Születési idő: dec. 09
Előző bandák: -
Vércsoportja: A
Magassága: 172 cm

 

Súlya: 56 kg

 

 

Név: Yumehito
Poszt: gitár
Születési idő: 1985. szept. 22.
Előző bandák: Soroban, HYBRID-ZOMBIEZ
Vércsoportja: AB


Ex-tag:

 

Név: Ryohei
Poszt: gitár
Születési idő: 1983. márc. 27
Jelenlegi banda: Megamasso

forrás:http://www.everything-japan.gportal.hu