Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


FT Island

F.T Island, azaz Five Treasure Island.A dél-koreai banda 2007-ben debütált.Az F.T Island első albuma 2007. májusában került kiadásra Cheerful Sensibility címmel. Az első album, összesen 13 dalt tartalmaz. Ezt két részből áll: "Érzelmi fejezet" és az "F.T Island fejezet". Az "Érzelmi fejezet" műfaja a rock ballada.

Két évvel később Oh Won Bin elhagyta a bandát,és helyette az F&C gyakornok Song Seung Hyun csatlakozott mint,gitáros és énekes.

2007, debütálás

Az F.T. Island első albumát a tervek szerint 2007 májusában hozták volna kereskedelmi forgalomba. Azonban ahelyett hogy az album terv szerint megjelent volna, az összes tag megjelent egy televíziós műsorban, aminek a neve "Dugeun Dugeun Yeochinmandeulgi" (두근두근 여친만들기), az MNet, koreai televíziós csatornán. A program címe hivatalosan fordítva "Wanna Be My Girlfriend?". Bár a "두근두근" a szív hangjára utal. A zenekar is fellépett élőben a Rolling Hall-ban és megtartották első hivatalos bemutató Live House Melon-AX-ukat, Gwangjang-dong Szöulban 2007. május 27-én. Június 7-én az F.T. Island debütáló dalukkal fellépett az M!Countdown-on. Megkapták az #1 helyet az M!Countdown-ban és levertek más híres művészeket, mint a Dynamic Duo és a Fly to the Sky, csak két hét után debütáltak.

Tagok

Choi Jong Hun

Születési név:Choi Jong Hun
Becenév:Sexy Jonghun
Született:1990 március 7
A Shindongshin (Middle Information Industry=Közép Információiparközépiskolában tanult.
Magassága:178 cm
Súlya:60 kg
Vércsoport: A
Pozició: vezető, énekes,gitáros,szintetizátoros
Hobbi:zenehallgatás, internet

Lee Hong Gi

Születési név:Lee Hong Gi
Becenév: Cute Rebellion (aranyos lázadó)
Született:1990 március 2
A Seongji középiskolában tanult.
Magassága: 176 cm
Súlya: 60 kg
Vércsoport: A
Pozició:fő énekes
Hobbi: éneklés, zenehallgatás, foci, internet, főzés

Lee Jae Jin

Születési név:Lee Jae Jin
Becenév:Volunteer(önkéntes)
Született:1991 december 17
A Seonyoo középiskolában tanult.
Magassága: 177 cm
Súlya: 58 kg
Vércsoport: A
Pozició:énekes, rapper, gitáros és basszeros
Hobbi:internet

Choi Min Hwan

Születési név:Choi Min Hwan
Becenév:nincs
Született:1992.november 11.
A Yanghwa középiskolában tanult.
Magassága:173 cm
Súlya: 55 kg
Vércsoport: A
Pozició:énekes, dobos
Hobbi:zenehallgatás, internet

Song Seung Hyun

Születési név:Song Seung Hyun
Becenév:nincs
Született:1992.augusztus 21.
Magassága:180 cm
Súlya: 60 kg
Pozició:rapper, énekes, gitáros

Forrás:http://sillakiralysag.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1162437